"A Báthory Bál elsőbálozóként
Az idei bálon én is az elsőbálozók soraiban táncoltam a nyitótáncot. Egy
felejthetetlen este részese lehettem ezáltal. Ha üzenhetnék a múltbeli énemnek,
biztos azt mondanám: Abszolút megéri elmenni a táncpróbákra!
Minden egyes próba jó hangulatban és izgalommal telt. Eleinte amiatt, vajon ki kér
fel?, később már amiatt, vajon mit tanulunk legközelebb?. Először csak alap
tánclépéseket tanultunk, majd Fauszt Gyöngyvér segítségével betanultuk a nyitótáncot. Az utolsó
próbákon már mindenki azt ecsetelte, hogy miben lesz a bálon. S végül eljött a nagy
nap. Izgatottan vártuk, hogy bemutathassuk, mit értünk el hónapok kemény
munkájával. Akkor még nem tudtuk, hogy az igazi izgalmak a nyitó tánc után jönnek.
Táncverseny, közös tánc, tánctanulás csupa jó élmény. Személyes kedvencem a
Bálkirály-Bálkirálynő verseny volt, ahol kívülről is láthattam, mennyire élvezik a
résztvevők.
Ha lenne rá lehetőségem, újra lennék elsőbálozó. De mivel a múltba nem mehetek
vissza, inkább titokban tartom az élményt a következő csapattól, akik még nem
tudják az este titkait."
-Koenig Emília, elsőbálozó
"Báthory bál kiértékelés
Szervezőként az adott programot mindig egy kicsit másként lehet megélni, mint résztvevőként. Ez sem volt különb az idei Báthory bálon melyet Toldy-Schedel Emma és jómagam (Szelid Mikolt) szerveztünk. Szervezőnek lenni a stresszen kívül hatalmas izgalom is, tudni, hogy mi a következő lépés, elrendezni mindent és akár segíteni, ha bármilyen kérdés felmerülne. Az előkészületek már hónapokkal a bál előtt elkezdődtek, például; a különböző feladatokra a megfelelő emberek felkérése, a helyszín megbeszélése, stb… Személy szerint kicsit nehéz értékelni a saját szervezésű programokat, de úgy vélem (a visszajelzések alapján is), hogy idén egy kifejezetten élvezetes bált tudhatunk magunk mögött. Ehhez az összes szervező nagyon sokat hozzátett, munkájával és jelenlétével. A Báthory-bál kifejezett hangsúlyt fektet az újonc bálozókra, akik már szintén jóval előtte táncoktatásban vesznek részt, majd egy nyitótáncot adnak elő. Ők nyitják és majdhogynem zárják a bált. Emelett rengeteg lehetőség van szabad táncra a bál közben is. A nyitótáncosok mellett a vezetői őrsök is kreatívabbnál kreatívabb produkciókkal készülnek minden évben. Az előadások mellett a résztvevőknek is van lehetősége egy kis játékra, a kahoot és a tombolán való részvételre. Az est talán egyik legizgalmasabb pontja a táncverseny, melyen külön az elsőbálozók és az idősebb korosztályok is részt tudnak venni. Belőlük kerülnek ki az új bálkirályok és bálkirálynők, a két korosztályból külön. A teljes bált az úgynevezett gyertyafény keringő zárja le, melyet valós mécsesekkel szokás táncolni."
-Szelid Mikolt, főszervező
Külön köszönet az összes szervezőnek, segítőnek illetve résztvevőnek, és hatalmas gratuláció az idei Bálkirály- és királynőnek, Virág Dánielnek és Szentiványi Borbálának.