Kozma Imre raj rajportya
Pénteken elindult a Top Influencer Hungary 2024 döntő hétvégéje! Egy rejtélyes helyen találkoztunk a rajpárral, ahol megkaptuk az első feladatot, ami nem volt más, mint egy fergeteges lézerharc! Ezután elvonatozánk vala az szálláshoz, és álomra hajtottuk dinnyefejünket. Midőn másnap felkelvén, s az reggveli imádkozást megejtvén elindultunk vala(hova) a hóban. Füleink lefagytanak az süvöltő szélben, irányunk eltéveszténk. Ezután az fehér hóból gömböket formázván, csatában az két nem erejét összemérte vala. Hazaérvén, tagjainkat felmelegítve összeültünk egy fergeteges Báthory Bálos BrainStormingra. E felettébb izgalmas eszmecsere után megnéztük ama filmet, melynek címe The social dilemma vala. Eztet kiscsoportokban átbeszéltük, majd egy mély lelki programunk volt. Ezután elfogyasztottuk vacsoránkat, majd megkaptuk az utolsó feladatot, mely egy PrOlimpia volt, különféle izgalmasnál izgalmasabb versenyszámban mérték össze erejüket a versenyzők.
A hétvége nyertese nem lett más, mint…..Hodász Róza! (Köszönjük szépen a verseny svájci szponzorainak a nyeremény biztosítását!) Eme díjátadót követően, mivel már kósza rajjá lettünk, nevet kellett választanunk.
Örömmel jelentjük, hogy MEGALAKULT A KOZMA IMRE ATYA RAJ!!!! E roppant fontos pillanat után eltettük magunkat a holnapi napunkra. Krisztus király ünnepére virradván odakozmált tojásrántottát reggeliztünk vala, majd az Úr dicséretére Szentmisén vettünk részt. Délelőtt 11-kor értünk Hűvösvölgybe. Köszönjük a program szervezését kedvenc vezetőinknek!
A Kozma Imre atya raj nevében: A Füge őrs